November elején a Nap eléri azt a helyet, ahol a Tejút két ágra hasad, ahol az egyik ág találkozik az állatövvel, ahol a Világfa gyökeredzik. A régiek szerint erre, az Ég Országútjának itteni végénél van az egyik átjáró a másik világba, itt nyílik az alvilág kapuja. A kapukat ottjártakor mindig a Nap nyitja meg. November első napjának éjszakáján a Világfa tövénél a sötétség, az alvilág kapuja tárul fel, amikor nekünk, élőknek az elhunyt ősök birodalma felé, a halott szellemek számára pedig az árnyékvilágból e világ felé nyílik meg az átjáró.
Halottak Napjának előestéje így a legerősebb időpont azok közül, amikor a hagyomány szerint leomlanak a válaszfalak az élők és holtak világa közt és utóbbiak felkereshetik övéiket egykori lakhelyükön. A rokonok, leszármazottak ilyenkor nem dolgoznak, hogy a szellemek nyugalmát ne zavarják. Este gyertyát gyújtanak a család minden egyes halottjának, a bőséges lakoma végeztével pedig éjjelre ennivalót hagynak a terített asztalon a hazalátogatóknak, hogy megvendégeljék és ezzel biztosítsák őket ki nem hunyó emlékezetükről.
A Skorpió-időszak az évkörben a befelé fordulás elmélyítésének szükségességéről szól.
A Skorpió első dekádjának végénél a Nap eléri az Alvilág kapuját és megkezdődik alászállása, túlvilági útja, mint a mitikus és mesei hősöké. A Skorpió időszaka számos szellemi lehetőséget hordoz – s ez nagyon ismerős a Skorpió-szülötteknek! – a születés és halál titkainak keresése, a mélységek kutatása, a tabukkal való foglalkozás, a szembesülések, az ellentétek és a szélsőségek keresése és tudatos megtapasztalása, a belső késztetésből eredő átalakulás terén.
Beavató időszak ez, a halálból való tanulás ideje. A Skorpió első dekádjának végétől, november 1-étől, Halottak napjától kezdődő időszak jelszava: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”. Ilyenkor a mi benső világunkban is alászállás indul a sötét tudattalanba, szembesülés kezdődhet az árnyékvilágunkkal.
Az egyik legnagyobb lehetőség mégis a múlandóság tudatosítása, azaz érdemes megvizsgálnunk, mi a múlandó és mi a maradandó, megőrzendő bennünk?
Ezt megtámogatja a tíz nappal később, a második dekád végétől induló negyven napos böjti időszak. Negyven nap épp elegendő arra, hogy megszilárdítsuk a változást, a teljes átalakulást. Ez az Opus Magnum, a Nagy Mű ideje, benne a fő művelet a solutio és a coagulatio, az oldás és kötés, amikor egy magasabb szinten szilárdíthatjuk meg magunkat, finomabb támasztékot teremthetünk tudatosságunknak.
A negyven nap alatt kiemelten fontos a harmadik, hetedik, tizenkettedik, huszonegyedik nap, amelyek az újravizsgálást, az áttörés, átszakadás elmélyítését, fenntartását segítik. Így nem hagyjuk, hogy elsikkadjon a felismerésünk, eltemetődjön a szándékunk, újraszövődjön – ahogy egyébként nagy erővel szokott – a megszokott kis életünk komfortzónáját fenntartó öntudatlan benső programjaink hálója. Fontos tapasztalás ez évente annak érdekében, hogy tapasztalatot szerezzünk függőségeink felszámolhatóságáról, elvarázsoltságunk megtörhetőségéről, hogy felkészüljünk a negyven nap vagy életünk végén, a halál küszöbén való nagy átlépésre: a teljes szabadságra. ((Részlet a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem Skorpió havi hírleveléből)
RSS - Posts
