A Gazda megvillantotta kártyáját, behelyezte a résbe, majd megnyomott egy gombot, amitől halkan beindult a motor. Nagyon szerette látni, hallani és érezni e bonyolult rendszert. Hallani a motor dohogását, a érezni a finom remegést a karosszérián, látni a reflektorok téli, gőzölgő melegét a hidegben.
Közben odabenn az utastérben is elindult az élet. A peckes kerek kormánykerék alatt elkezdődött a szokásos hangoskodás.
Valahogy így:
A gázpedál kezdte, kevélyen megcsillantotta karcsú derekát:
– Ha én nem vagyok, akkor itt állhatunk egy helyben és soha nem mozdulunk el sehova. – jelentette ki dacosan.
- Na aztán te még a világból is kifutnál. Jó dolog az? – vette fel a kesztyűt a pocakos fékpedál. Félt tőle, ez volt az igazság. De titkon mégis felnézett rá.
- Száguldani igenis jó! Bármit mondasz…- Imádta ezt az érzést. És rettegett az egy helyben állástól.
A fék halkan, és mint egy bölcs elmosolyodott; szerette azért ezt a szerepet, a fék szerepét. Hálát adott a tervezőnek, hogy ide születhetett.
- A kanyarokban, ugye, nem árt, ha éppenséggel vagyok…
- Gumi kérdése… és vezető kérdése. – vonta fel recéit a gázpedál- Volt egy sofőröm, másik autóban, korábban, tisztán emlékszem… pfúúú, hogy repesztettünk…az soha nem fékezett. – replikázott a karcsú derekú gáz – én voltam a fék és gáz is. Profin nyomtuk.
- Hm… nem fordult elő, hogy kellett fékezni? Mert én is voltam ám másik kocsiban, még a hatvanas években… hát ha ott nem vagyok olyan erős gyors, akkor bizony fának rohanunk! – a lehetséges karambol gondolata a fékpedált, mint mindig, most is megborzongatta. Tudta magáról, hogy félős.
- Jól van, jól van! – szólt végül békülékenyen a tömzsi fékpedál – Egyezzünk meg! Kellesz te is, én is. OK?
- Oké – vigyorgott a gáz lekezelően, mint általában. Az egónak aztán nem volt híján.
- Hééé! És velem mi lesz?! Én vagyok legfontosabb! Ti csak hiszitek, hogy tőletek megy a verda. Hát nem! Te gázpedál, te csupán egy kis bigyót mozgatsz ott elöl, egy benzin adagolót pumpálsz… – így fontoskodott – te meg, fék.. no hiszen!… Tudod,mit?! Mától fogva legyen a neved pumpa! Úgyis olyan zömök vagy…nézzétek, én a motorral együtt dolgozom! És tudjátok a motor az, ami visz minket előre!
A kuplungpedál hangos nevetésbe csattant fel, szeretett a saját viccein nevetni: – Különben is, rám egy teljes láb esik, ti meg osztoztok egyen! – Mivel távolabb volt a másik kettőtől, így általában kívülállónak gondolta magát. És ezért magasabb rendűnek. Néha persze eszébe jutott, hogy valójában nem ők mennek, hanem az autó az, ami halad az úton, de ezeket a gondolatokat gyorsan kiverte a fejéből, mielőtt mélyebben zavarba hozták volna. Még így is ő volt a legokosabb mind hármójuk közül.
…Csönd volt a válasz, mígnem kis idő múlva felderült a gázpedál, és elmosolyodott: – Fontoska! Voltam egyszer olyan gézpedál, amikor nem volt mellettem kuplung! Látod, nem kellesz te mindenhova! – várta a hatást.
- El voltam rejtőzve belül… – válaszolt csöndesen a kuplung – el is felejtettem már… A többi kuplung is mesélte, hogy egyre kevesebbet kell megjelenniük fizikai alakban.
…Aztán csönd lett, csak a motor duruzsolt halkan elöl. Autópályán járhattak. A gázpedál elfáradt és irigykedve nézte társait, akik szuszogva ott szenderegtek mellette. Irigyelte őket…. Bár nem szeretett aludni, mert egyre többször álmodta, hogy test nélkül él, sem nem zömök, sem nem büszke karcsú. Egy áramkörben kering és valamilyen szellem alakban. Egy matt fényű gomb a kormányon volt csupán a sudár, fényes pedál helyett. Talán ilyen lesz a jövő? Nem örült ennek a jövőnek, szerette a testét, de ami ezzel együtt járt… a lassú rozsdás halált nem akarta, a halk elgémberedést és szétporladást….Meghalni gyorsan kell, gondolta. Inkább legyek így, legyek egy gázpedál.
A Gazda ekkor hirtelen rátaposott a fékre, aki ijedten rándult össze. Valami őrült gázpedál lehet ott a másik kocsiban, motyogta félálomban a fék magában és lassan visszaaludt. Álmában bátornak érezte magát, és a világ megoldásának. Gázpedálnak.
